„...az önzetlen érzelmek sokkal több helyet foglalnak el, mintsem hisszük, az ember életében.”

Marcel Proust

ÜDVÖZÖLJÜK!

Szeretettel és tisztelettel köszöntjük Önt honlapunkon!

Örömmel tölt el bennünket, hogy az interneten való barangolása közben ránk talált.

Célunk, hogy a szolgáltatásainkat igénybe vevők részére magas szakmai színvonalú ellátást biztosítsunk.

Mindezen feladatokat szakmailag jól képzett, a lakóink iránt empátiával és elkötelezettséggel bíró, róluk nagy odaadással gondoskodni tudó szakemberekkel, korszerű, magas színvonalú tárgyi feltételek között látjuk el. Munkatársaink jól működő szakmai kapcsolatokat építettek ki és működtetnek az ellátás hatékonyságának biztosítása érdekében, a szolgáltatásokat igénybe vevők számára segítő, támogató hálózatot alakítottak ki.

További célunk, hogy lakóink a személyes gondoskodás és odafigyelés által jó körülmények között, biztonságban érezzék magukat. Minden dolgozónk felelősséget érez és vállal azért, hogy az intézménnyel kapcsolatba kerülők elégedettek legyenek munkánkkal.

A szakmai elvárásoknak megfelelő, etikus, elkötelezett gondoskodással kívánjuk megteremteni azt az egyensúlyt, amely által emberhez méltóvá tesszük szolgáltatásainkat mind az igénybevevők, mind a társintézmények és nem utolsó sorban saját dolgozóink számára is.

Tisztelettel:
Recskiné Varga Mónika Intézményvezető

JELENTKEZÉS OTTHONUNKBA

JELENTKEZÉS MENETE

A felvétel a szolgáltatást igénylő vagy törvényes képviselőjének írásbeli kérelme alapján történik. Ha az ellátást igénylő személy cselekvőképtelen, a kérelmet, illetve az indítványt – az érintett személy véleményét lehetőleg figyelembe véve – a törvényes képviselő terjeszti elő. A korlátozottan cselekvőképes személy kérelmét, indítványát a törvényes képviselőjének beleegyezésével vagy – ha e tekintetben a bíróság a cselekvőképességét nem korlátozta – önmaga terjesztheti elő.

A felvételi kérelemhez továbbá az alábbi dokumentumok szükségesek:

- egészségi állapotra vonatkozó igazolás,
- jövedelemigazolás, jövedelemnyilatkozat,
- vagyonnyilatkozat

A Támasz Házba való jelentkezés elindításához keressen minket a kapcsolat menüpontban található elérhetőségeink egyikén.

ÚTMUTATÓUL

"Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét."

GAL 6.2

E Szolgáltatási elemek

Vallásgyakorlás

Vallásgyakorlására az intézményben imasarok áll a lakók rendelkezésére, ezen kívül a katolikus plébános heti rendszerességgel misét tart az intézmény étkezőjében, ezen alkalmakkor egyéni beszélgetésekre, gyónási lehetőségre is sor kerül. Igény esetén lelki támaszt nyújt a helyi plébános.

Ruházattal, textíliával való ellátás

Az ellátást igénybe vevő az intézményben saját ruházatát és textíliáját használhatja, ha erre nincs lehetősége részére az intézmény, biztosít ruházatot. Ha saját ruházattal nem rendelkezik, akkor 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet előírásai az irányadók. A ruházat tisztításáról az intézmény saját mosodájában gondoskodik.

Étkeztetés

Az intézmény az étkezést a bent lakók életkori sajátosságainak, valamint az egészséges táplálkozás követelményeinek megfelelően nyújtja. Az intézmény a szolgáltatást igénybe vevők étkeztetése keretében napi háromszori főétkezést, - ebből legalább egy alkalommal meleg ételt - illetőleg két alkalommal kisétkezést biztosít. Orvosi javaslat, vagy ellátotti igény szerint a diétás étkezést lehetővé teszi az intézmény. A fekvőbetegek ellátása során gondoskodik a rendszeres folyadékbevitelről.

Egészségügyi ellátás

Az egészségügyi ellátás keretében az intézmény biztosítja az igénybevevő részére: - Háziorvosi ellátás: Hetente 8 órát rendel a háziorvos, szükség esetén bármikor hívható rendelési időben, ügyeleti időben az ügyeletes orvost kell értesíteni. Pszichiáter, neurológus szakorvos hetente 4 órát rendel, szükség esetén telefonon bármikor elérhető. - Szakképzett gondozók, ápolók a nap 24 órájában végzik az egészségügyi ellátást, az igénybevevő szükségleteit figyelembe véve. Kielégítik a higiénés szükségleteket (fürdetés, ágyazás, ágyneműcsere stb.) Vérnyomás, vércukor, testsúly ellenőrzés, torna, masszírozás. - Az egészségügyi ellátás célja a lakó fizikális állapotának szinten tartása fejlesztése, szükség esetén szakellátáshoz való hozzájuttatást segíti az intézmény. - A törvény által előírt gyógyszerszükségletet, és a test távoli segédeszközöket is biztosítja az intézmény, gondoskodik a betegek szállításáról, megfigyeléséről.

Mentális gondozás

A mentálhigiénés tevékenység által hozzájárulunk az életminőség megtartásához, javításához, a veszteségek feldolgozásához és a biztonságérzet kialakításához. Fontos az otthonlakók életminőségének javítása, rehabilitációja. Egyénre szabott bánásmód segíti az új környezetbe történő beilleszkedést, az ellátókkal történő ismeretség pedig segíti beilleszkedésüket az új otthonukba. A mentálhigiénés gondozás és a foglalkoztatás célja, az ellátottak aktvitásának megőrzése, fejlesztése a szomatikus-pszichés állapotok szinten tartása. A mentális gondozás egyéni foglalkoztatás, segítő beszélgetés, kreatív foglalkozás, művészeti foglalkozás keretein belül történik.

Szakápolási tevékenység / Pszichiátriai betegellátás

Intézményünkben szakápolási tevékenység biztosított, ezért az egészségügyi gondozás a gyógyító-megelőző ellátás része. Célja az egészség megőrzése, a betegség megelőzése, a beteg állapotromlásának megakadályozása, egészségének és munkaképességének helyreállítása, a gyógyíthatatlan beteg panaszainak enyhítése.
Intézményünk azt a krónikus pszichiátriai beteget látja el, aki az ellátás igénybevételének időpontjában nem veszélyeztető állapotú, akut gyógykezelést nem igényel, és egészségi állapota, valamint szociális helyzete miatt önmaga ellátására segítséggel sem képes. A pszichiátriai otthon biztosítja a napi huszonnégy órás felügyeletet, a folyamatos működéshez szükséges személyi és tárgyi feltételeket, a lakók teljes körű ellátását: a napi legalább háromszori étkeztetést, kettő kiegészítő étkezést, a szükség szerint ruházattal, illetve textíliával való ellátást, a mentális és lelki gondozást és a külön jogszabályban meghatározott egészségügyi ellátást.




AKI MELLETT JÓ CSELEKEDETEI TANÚSKODNAK, HA GYERMEKEKET NEVELT FEL, HA VENDÉGSZERETŐ VOLT, HA A SZENTEK LÁBÁT MEGMOSTA, HA NYOMORULTAKON SEGÍTETT, HA MINDENFÉLE JÓ CSELEKEDETRE KÉSZ VOLT."

1 Timóteus 5,10

KAPCSOLAT

CÍM

5744 Kevermes, Jókai u. 71.

E-MAIL

tamaszhaz@gmail.com

TELEFON

+36-70/376-6651

06 68 434 464

INTÉZMÉNYVEZETŐ

Recskiné Varga Mónika

KÜLDJÖN ÜZENETET

Kérjük jobbra elcsúsztatni!